Vannak napok, amikor csak fázom. 40 fokban is. Olyan vagyok, mint az őszi légy. Vánszorgok, ülök az irodámban a számítógépem előtt, internetezek és várom a bűvös 16.00 órát. Ilyenkor asszem belül meg vagyok fagyva. Az borzongat egész nap.
És ha ez hosszú napokon, heteken át megy így, azt sem veszi észre senki... Mert jó a "maszkom", amit minden reggel felveszek mielőtt kilépek a lakásom ajtaján. Rám fagy olyankor...és minden mozdulatlan és változtathatatlan. Mondhatjuk, hogy reménytelennek tűnő? Mindenki azt hiszi, hogy én könnyen túllépek a dolgokon, mert olyan erős vagyok. De nem tudják, hogy nekem MINDEN nap emlékezetes valamiért, hogy minden ember megérint, akivel beszélek, látom vagy csak megfigyelem. Hogy minden emlékemet gyűjtöm, és elrakom a műanyag kanalat, amivel Veled ettem a fagyit a Deák téren, azt a tönkrement virágos kitűzőt, amit Krakkóban hordtam egy másik fiúval, az olimpiai park belépőjét Münchenben, mert ott voltam életemben először teljesen egyedül nyaralni és azt a négylevelű lóherét, amit a kocsim orra előtt találtam, miután összetörtem... Amikor megfagyok, egész nap a korábbi "pirosbetűs napok" járnak az eszemben és azon eszem magam, hogy tavaly olyankor még azt hittem, hogy mostanra minden máshogy lesz. Megcsinálom a nyelvvizsgát, a rendszeres sport az életem része lesz, már csak nyersen táplálkozom, soha nem gyújtok rá, Andres/Vladimir/Tomas vagy akárki más fogja mára a kezem. A lakásomat kifestettem, illetve már megtaláltam a tökéletes kis kertes házikót, hazaköltözöm a Balatonhoz, idénymunkákból jól és boldogan élek, biciklivel járok mindenhová, már RÉGEN nem dolgozom a közigazgatásban, VAGABOND vagyok, CIRKUSZISTA vagyok, már kiolvastam Lázár Ervin, Kaffka Margit, Bohumil Hrabal, Marquez, Fekete István, Kundera, Szabó Magda, Anna Gavalda, Tolien, Dean Koontz, Arthur Hailey stb. összes könyvét...Van egy cuki kutyám, egy csomó fűszernövényem, egy tuti nappalim, egy gyönyörű teraszom, egy csomó jó fej szomszédom, aki hétvégén hoz át a sütiből, kaptam Tőled egy jegyet Kolumbiába, minden kártyatrükköt megtanultam és elkápráztattalak vele Téged és a kisfiadat....de nem. Minden, majdnem minden ugyanolyan, mint volt.
Csak pár ilyen viszonyítási napom van - a Karácsony, Húsvét, a Személyes ünnepnek kinevezett május 23., az aktuális plátói szerelmemmel való megismerkedésünk napja, a születésnapja, az érkezésének és az elutazásának a napja, amikor felvittem a Citadellához, amikor először csókolóztunk, amikor utoljára írt a WhatsApp-on, az unokahúgom szülinapja, a tavalyi munkahelyi családi nap évfordulója, ahová együtt mentünk az unokahúgommal, a tavalyi töklámpás fesztivál napja, a siófoki jazz fesztivál, a boglári borfesztivál, a fonyódi kolbászfesztivál, a tabi búcsú napja, vagy amikor először jöttem erre a munkahelyre, a tavalyi Mindenszentek, egy kórusos fellépés, a tavalyi nyaralás Feriékkel, a tavalyelőtti nyaralás Katiékkal, és még sorolhatnám. Szóval lehet, hogy kicsit komolyan veszem az életet, és mindennek túl nagy jelentőséget tulajdonítok. Az én életemben MINDEN szimbólum, és minden emlékeztet valamire.
Nade mivel szeretem érezni a másik végletet, amikor tettvágytól buzog a vérem, és lehetségesnek tűnik hogy az életem egyik pillanatról a másikra TELJESEN MEGVÁLTOZHAT, és mivel történt velem ilyen ezen a nyáron, elhatároztam, hogy blogba szedem azokat a varázslatokat, amikre nyitva volt a szemem. Amiket ha észreveszek, merem remélni, hogy a láthatatlan világ, ami csupa pozitív energiaként áramlik körülöttünk, TÉNYLEG LÉTEZIK, és valóban vigyáz ránk, és nem lehet bajunk, ha vele sodródunk!
Ez a blog csak nekem szól. Nektek ez uncsi lesz, mert nem fogjátok érezni a történések csodáját. Csak én éltem át. Csak nekem ad reményt ha elolvasom ezeket a sorokat később, egy fagyott napon. Mert csak én tudom, hogy mekkora csoda az, hogy reggel a 95-ös busz az orrom előtt ment el, és már éppen kezdtem káromkodni, amikor a sofőr a megállótól 20 méterre megállt és kinyitotta nekem az ajtót...ez egyszerűen nem lehetséges, és mégis megtörtént. Mint ahogy az lehetetlen, hogy az Yves Roche szülinapi fülbevalója pont ahhoz a ruhához illik, amit jövő héten - szakmai karrierem csúcspontját jelentő - eseményen veszek fel (apropó, még egy piros betűs nap, amihez igazítani lehet az életem egyhangúságát jelző változatlanságot!). Ma pedig hazafelé a kocsiból az ezerszer megjárt útvonalon a szemembe ötlik egy tábla "Ebben a házban élt és alkotott Kaffka Margit" akinek a műveiről egész nap gondolkodtam. Így hát a varázslat Andressal is igaz volt. Nem csak álmodtam. Megváltoztatta az egész életemet az a három nap. Igaz, hogy mikor Ő eltűnt, minden vissza is rendeződött...kivéve a tudatot, hogy ez EGYSZER MEGTÖRTÉNT, hogy CSODÁK VANNAK, és hogy talán RÁM IS VÁR MÉG VALAMI JÓ.